Erős Vár FC

Összefoglaló: Ferencvárosi FC - Erős Vár FC 1-4

2018. szeptember 22. - ErosVarFC

Tegnap este a Ferencvárosi FC vendégeként léptünk pályára a Siketeken: a nagy iramú összecsapáson meggyőző játékkal gyűjtöttük be az újabb három pontot, mellyel (bár lehet, hogy csak ideiglenesen) a bajnoki tabella élére álltunk.

evfc13.jpg

Sérülés miatt több kulcsjátékosunknak - Bakonyi Palinak, Domokos Bencének és Gyulai Máténak - is ki kellett hagynia az FFC elleni összecsapást, ugyanakkor bemutatkozott csapatunk színeiben új kapusunk, Kovács Lehel, aki komoly erőssége lehet majd együttesünknek.

A mérkőzés első játékrészét nagy iram jellemezte, szembetűnő volt, hogy mindkét csapat a győzelem megszerzéséért lépett pályára. Mi ugyanazzal a fegyelmezettséggel játszottunk, mint múlt héten, a MAFC Wanderers elleni találkozón, s bár az első fél órában nem esett gól, erőfeszítéseink a félidő hajrájára meghozták gyümölcsüket: előbb Fabiny Marci szlalomozott végig a hazaiak védelmén, majd fejezte be higgadtan szólóját, nem sokkal később pedig Regős Matyi szerzett labdát, s talált egy tökéletesen helyezett lövéssel a hazaiak kapujába. Ellenfelünk a játékrész hosszabbításában - kihasználva védelmi hibánkat - szépíteni tudott, így a magabiztos vezetés helyett csupán egygólos különbséggel mehettünk a szünetre.

lineup3.jpg

A második félidőt azonban mi kezdtük jobban, s Matyi révén, aki hálószaggató lövéssel szerezte meg második találatát, ismét kétgólosra duzzadt előnyünk. Ezt követően magabiztos játékkal hárítottuk el az FFC próbálkozásait, s mi jártunk közelebb ahhoz, hogy újabb gólokat szerezzünk. Bár számos lehetőségünk kihasználatlan maradt, az összecsapás hajrájában Reichert Dávid - zseniális megoldást választva - a hazaiak kapujába tekert egy szögletet, lezárva ezzel minden kérdést, s beállítva a végeredményt.

Köszönjük a kilátogatóknak a fergeteges szurkolást, legközelebb egy hét múlva, a Műegyetemi FC II. ellen lépünk pályára!

Hajrá EVFC! #KellEgyCsapat

A bejegyzés trackback címe:

https://erosvarfc.blog.hu/api/trackback/id/tr4614255719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása