Erős Vár FC


Előzetes: Törökbálinti FC - Erős Vár FC

2019. augusztus 31. - ErosVarFC

Holnap este Budaörsön lép pályára csapatunk: a BLSZ II-ből kiesett Törökbálinti FC vendégeként kezdjük meg a 2019/2020-as idényt. Múlt hét szombattól szerdáig Szarvason hangolódtunk az induló szezonra, ahol - az edzések és a különböző csapatépítő programok mellett - immáron harmadjára mérkőztünk…

Tovább

Zajlik a felkészülés: két hete munkában csapatunk

2019. augusztus 21. - ErosVarFC

Klubunk két héttel ezelőtt kezdte meg felkészülését a 2019/2020-as bajnoki idényre. Azóta két barátságos mérkőzésen léptünk pályára. Ahogy a téli felkészülési időszak során, úgy most is összecsaptunk a Kelen SC U19-eseivel, valamint a BLSZ II-es II. Kerület UFC csapatával. Ugyan mindkét…

Tovább

III. Országos Evangélikus Focitábor - Beszámoló

2019. július 30. - ErosVarFC

Immáron harmadik alkalommal került megrendezésre Révfülöpön az Országos Evangélikus Focitábor, csapatunk szervezésében. Szinte már hagyománynak tekinthető az EVFC életében, hogy a nyár egyik legfontosabb eseménye az Országos Evangélikus Focitábor, és ez idén sem volt másképpen. Ebben az évben is…

Tovább

Megrendeztük az első Pilisi EVFC Tábort

2019. július 21. - ErosVarFC

Az előző hét folyamán, július 14-16-ig tartottuk meg a Pilisi Gyermekotthonban táborunkat 11 önkéntes szervezésében, közel 30 gyermek részvételével. A 2018-as esztendő őszén fogalmazódott meg csapatunk néhány játékosa között az a terv, hogy az Erős Vár FC kezdjen el egy olyan karitatív programot,…

Tovább

Lejátszottuk utolsó barátságos meccseinket

2019. március 08. - ErosVarFC

Két BLSZ IV-es csapattal, a BME Kármán FC, valamint a Maximo Hungaria SE együttesével csaptunk össze a bajnoki rajt előtt. Erős Vár FC - BME Kármán FC 3-3Gólszerzők: Bakonyi Pál 2, Tóth Ágoston Vezetőedzőnk távollétében, fordulatos mérkőzésen játszottunk 3-3-as döntetlent a már jól ismert -…

Tovább
süti beállítások módosítása