Erős Vár FC

Lejátszottuk utolsó barátságos meccseinket

2019. március 08. - ErosVarFC

Két BLSZ IV-es csapattal, a BME Kármán FC, valamint a Maximo Hungaria SE együttesével csaptunk össze a bajnoki rajt előtt.

evfc65.png

Erős Vár FC - BME Kármán FC 3-3
Gólszerzők: Bakonyi Pál 2, Tóth Ágoston

Vezetőedzőnk távollétében, fordulatos mérkőzésen játszottunk 3-3-as döntetlent a már jól ismert - jelenleg a BLSZ IV 2. csoportjának középmezőnyében tartózkodó - BME Kármán FC ellen. A mérkőzésen kiemelkedő teljesítményt nyújtott támadónk, az egész felkészülés alatt eredményesen futballozó Bakonyi Pali, aki két találata mellett egy gólpasszt is kiosztott.

Erős Vár FC - Maximo Hungaria SE 5-1
Gólszerzők: Bakonyi Pál 2, Bakonyi Péter, Angler Ajtony, Reichert Dávid

A felkészülésünket a BLSZ IV 4. csoportjában vitézkedő Maximo Hungaria SE elleni összecsapással zártuk. Szimpatikus vendégeinkkel immáron negyedjére meccseltünk, s ahogy egy kivételével az eddigi találkozóink mindegyikén, most is magabiztos győzelmet arattunk. "Utolsó edzőmeccsünkön, bár sok pontatlansággal és hibával játszottunk, mégis végig mi irányítottuk a játékot, és sikerült nyomás alatt tartani ellenfelünket" - nyilatkozta vezetőedzőnk a mérkőzés után. "A felkészülésünk felemás volt, meglátjuk, hogy a vasárnap rajtoló tavaszi szezonban ez mire lesz elég. Én továbbra is bízom a srácokban, és az első öt hely egyikére várom csapatunkat."

Vasárnap a Kormányőr SE vendégeként kezdjük meg a tavaszi idényt. A mérkőzést beharangozó előzetes a holnapi nap folyamán lesz olvasható.

Hajrá EVFC! #KellEgyCsapat

evfc64.png

A bejegyzés trackback címe:

https://erosvarfc.blog.hu/api/trackback/id/tr314669327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása