Az őszi szezon hajrájába értünk: a Városgazda otthonába látogatunk

2019. november 08. - ErosVarFC

Továbbra is tart hullámzó teljesítményünk: két héttel ezelőtt fájdalmas vereséget szenvedtünk az akkor még sereghajtó ESMTK együttesétől, múlt szombaton viszont magabiztos játékkal gyűjtöttük be a három pontot a felsőház csapatai közé tartozó Erdért ellen. A tabellán elfoglalt pozíciónk hetek óta változatlan, egy újabb győzelem esetén azonban lehetőségünk nyílhat a feljebb lépésre. A feladat adott: vasárnap diadalmaskodnunk kell a Városgazda otthonában.

evfc131.jpg

Fájó ugyan, de sajnos igaz, hogy az ESMTK ellenünk szerezte meg szezonbeli első győzelmét a bajnoki idény 9. fordulójában (azóta viszont a dobogós törökbálintiakat is két vállra fektették). A mérkőzés első félideje ugyan kifejezetten szoros volt (ellenfelünk egygólos vezetéssel mehetett a szünetre), a második játékrészben vendéglátóink negyed óra leforgása alatt háromszor is mattolták védelmünket. Bár a hajrában - Bakonyi Pali és Schranz Áron góljaival szépíteni tudtunk -, ez csak az eredmény minimális kozmetikázására volt elegendő, az összecsapás legvégén ugyanis ismételten a hazaiak találtak be, kialakítva ezzel az 5-2-es végeredményt.

evfc130.jpg

A kiábrándító fiaskót az Erdért elleni találkozó követte, s bár itt a papírforma nem mellettünk szólt, sikerült kiköszörülnünk a csorbát: a Rákosmenti KSK legyőzése után újabb felsőházi csapat skalpját gyűjtöttük be, mégpedig rendkívül fegyelmezett csapatjátékkal. A mérkőzésen támadónk, Horváth Sanyi kiemelkedő teljesítmény nyújtott: az első félidőben egy remek találattal szerezte meg a vezetést csapatunknak, a második játékrészben pedig - Regős Matyinak adva gólpasszt - az előkészítésben jeleskedett. Az összecsapás legvégén csapatkapitányunk is kiosztott egy asszisztot találata mellé: kiugratását Paulik Tomi váltotta parádés mozdulattal gólra, stílusosan zárva le ezzel a találkozót.

evfc132.jpg

Az őszi szezon utolsó fordulóihoz érve bízunk egy sikeres finisben, ehhez azonban a bajnoki tabella 12. helyén álló (eddig  tehát kifejezetten gyengén szereplő) Városgazda együttesét idegenben is meg kell vernünk, lévén ezután - mielőtt még pihenőre térnénk - a pontvadászat legerősebb gárdái ellen (Inter CDF SE, Budatétény SE) fogunk pályára lépni. Hálás köszönet mindazoknak, akik az elmúlt hetekben támogatták csapatunkat, a vasárnapi mérkőzésen is várjuk szurkolótáborunkat, szükségünk lesz a biztatásra!

Hajrá EVFC! #KellEgyCsapat

evfc133.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://erosvarfc.blog.hu/api/trackback/id/tr4815297872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.