Erős Vár FC

Nagyító alatt: Tóth Ágoston

2018. szeptember 08. - ErosVarFC

Új rovatunk, a Nagyító alatt célja, hogy közelebb hozza játékosainkat szurkolóinkhoz és általában minden érdeklődőkhöz. Első kiszemeltünk, Tóth Ágoston fél éve csatlakozott klubunkhoz, s a múlt szombati - Kormányőr SE ellen 6-2-re megnyert - összecsapáson szerezte első gólját kék-fehérben. 

evfc7_2.jpg

1. Melyek az első focival kapcsolatos élményeid?
Talán 2009-ben történt, amikor 11. születésnapomon keresztapám jóvoltából részt vehettem egy Bajnokok Ligája-mérkőzésen, a Debrecen Fiorentina elleni összecsapásán. Óriási élmény volt annyi emberrel együtt szurkolni egy magyar csapatnak.

2. Mi volt az első benyomásod, amikor csatlakoztál csapatunkhoz?
Kapásból szembetűnő volt a szenzációs öltözői hangulat. Mikor megérkeztem, csak úgy repkedtek a poénok, szurkálódások és természetesen rengeteg számomra ismeretlen focistanév különféle bajnokságokból. Ez utóbbi azóta is gyakori eleme az öltözői társalgásnak. Jó volt ilyen hangulatban készülődni az első edzésemre.

3. Milyen okból választottad a 88-as mezszámot?
Korábban már viseltem a 88-as mezt az FFC csapatánál, és mivel ott jó célt szolgált, úgy döntöttem, itt is ezt a mezszámot választom.

4. Ki az a játékos együttesünkből, akivel a legjobban megérted magad a pályán, és azon kívül?
Szerencsére könnyű dolgom volt a beilleszkedésnél, mivel ez egy nagyon befogadó közösség, így mindenkivel jó kapcsolatot ápolok. A pályán talán Dávidot mondanám, mert mindketten szeretjük a kombinatív, kis passzos focit.

5. Van-e példaképed a labdarúgás világából?
Kiskoromban mindig csodáltam Cristiano Ronaldo játékát, és igyekeztem is utánozni, de aztán rájöttem, hogy én sokkal jobban szeretem az olyan játékosokat, akik nem gólokat lőnek, hanem gólpasszokat, zseniális labdákat adnak, úgyhogy Toni Kroost mondanám a Real Madridból.

6. Játékosként mit tartasz legfőbb erényednek, illetve gyengédnek?
Még nagyon sok mérkőzést kell lejátszanom ahhoz, hogy fejlődjek, és kikopjanak a játékomból az olyan hibák, mint például egy-egy fölöslegesen elrontott passz, ami veszélyes helyzetben történik, így akár támadást is indíthat belőle az ellenfél. Az erősségem pedig az, hogy képes vagyok hasznos és okos passzokkal gólhelyzeteket kialakítani.

evfc7.jpg

7. Ha épp nem focizol, mivel töltöd legszívesebben szabadidődet?
Szeretek minél több időt a családommal, barátaimmal tölteni, közös programokon részt venni.

8. Van-e kedvenc filmed, sorozatod?
Eléggé mainstream, de megőrülök a Trónok harcáért, továbbá nagyon kedvelem a Szégyenteleneket is. Vizsgaidőszakban sajnos sok időmet elveszik a sorozatok.

9. Ki a kedvenc színészed, színésznőd?
Nagyon szeretem Bradley Cooper és Ryan Gosling filmjeit, Jonah Hill-en pedig jókat szoktam röhögni.

10. Milyen zenét hallgatsz a legszívesebben?
Nincs egy kimondott műfajom, talán leginkább pop vagy techno zenét.

11. Mi a kedvenc ételed, italod?
A másik nagy hobbim a főzés, sokszor meglepem a családomat. Legjobban az olasz konyhát, azon belül is a különféle tengeri gyümölcsös tésztákat szeretem. Kedvenc italom pedig a sör.

12. Ha elutazhatnál bárhová a világon, merre mennél?
Legszívesebben Kaliforniába.

13. Mit vársz az előttünk álló szezontól?
A célunk nem lehet más, mint a bajnokság megnyerése, de racionálisan gondolkozva már akkor nagyon boldog lennék, ha a top 5-ben végeznénk, és szép játékkal, sok góllal tudnánk szórakoztatni szurkolóinkat.

13 + 1. Mi az életfilozófiád, mottód?
Család.

A bejegyzés trackback címe:

https://erosvarfc.blog.hu/api/trackback/id/tr5014229065

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása