Erős Vár FC

Előzetes: Ferencvárosi FC - Erős Vár FC

2018. szeptember 20. - ErosVarFC

Péntek este - a bajnoki szezon negyedik fordulójában - ismét pályára lép csapatunk: a Ferencvárosi FC fogad minket a Siketeken. A Fradi-szurkolók alapította és alkotta együttes az előző idényben még a BLSZ II küzdelmeiben vett részt, ahonnan azonban - a szezont utolsó előttiként végezve - kiestek. 

evfc12.jpg

Jól indult számunkra a 2018/2019-es bajnoki idény: előbb a Kormányőr SE együttesét vertük meg hazai pályán, majd egy hét kihagyást követően a MAFC Wanderers ellen arattunk magabiztos győzelmet. Soron következő ellenfelünk formájáról ezzel szemben aligha alkothatunk képet, hisz az eddig eltelt három forduló alatt mindössze egyszer léptek pályára (ekkor 2-1-re kikaptak a Rug-6 FC csapatától), könnyű mérkőzésre - tekintettel komoly BLSZ-es múltjukra - azonban semmiképp sem számíthatunk.

A pénteki összecsapáson, melyre már új vezetőedzőnkkel, Polgár Ferenccel készültünk, mindenkit nagy szeretettel várunk! Ahhoz, hogy megtartsuk jó formánkat, szükségünk lesz szurkolóink támogatására is!

Hajrá EVFC! #KellEgyCsapat

A bejegyzés trackback címe:

https://erosvarfc.blog.hu/api/trackback/id/tr10014250591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása