Erős Vár FC

Előzetes: Lőrinci Kitartás SE - Erős Vár FC

2018. október 13. - ErosVarFC

Vasárnap este ismét pályára lép csapatunk: a Lőrinci Kitartás együttese fogad minket a bajnoki szezon hetedik fordulójában. A hazaiakkal eddig még csak felkészülési meccseken találkoztunk, tétmérkőzésen most fogunk először összecsapni.

evfc28.jpg

Soron következő ellenfelünk az előző idényt a BLSZ III I. csoportjának negyedik helyén zárta, jelen pillanatban pedig - három győzelemmel és két vereséggel - a bajnoki tabella hetedik pozícióját foglalják el. Ugyan nem számítunk könnyű mérkőzésre, de szeretnénk tovább folytatni győzelmi szériánkat, ezáltal pedig megtartani elsőségünket.

"Úgy érzem, hogy a következő ellenfelünk már egy komolyabb szintet képviselhet" - nyilatkozta vezetőedzőnk az összecsapás előtt.  "Bár az eddigi egymás elleni felkészülési meccseink számunkra kedvezően alakultak, ez most a bajnokság, egy teljesen más helyzet. A győzelmünk kulcsa most a védelmünk stabilitása lehet. Ha ezt jól meg fogjuk oldani, ha az ellenfelünk lehetőségeinek számát minimalizálni tudjuk,  akkor újra örülhetünk majd, hisz gólt, gólokat biztosan fogunk lőni."

"A védőinkben, a szűrőinkben és főleg hatalmas stabilitást adó kapusunkban, Kovács Lehelben bízhatunk majd a hétvégén is, és ha a srácok elől ismét hozzák a szokásos góltermést, akkor, ha számszerű eredményt nem is mondanék, de  újra győzelmet ünnepelhetünk majd, egy várhatóan harcos és küzdelmes mérkőzésen. Reméljük így lesz, és csapatunk tovább folytatja szép győzelmi sorozatát. Hajrá EVFC!"

Az összecsapáson természetesen mindenkit nagy szeretettel várunk, szükségünk lesz a támogatásra! 

Hajrá EVFC! #KellEgyCsapat

evfc29.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://erosvarfc.blog.hu/api/trackback/id/tr3514298967

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása