Erős Vár FC

Új utakon!?

2018. október 16. - ErosVarFC

2018. október 13-án, szombaton a Fasori Evangélikus Gimnáziumban csendesnapot tartottak az iskola tanulói számára. A lelki nap az "Új utakon!?" elnevezést kapta, hiszen e fő téma kapcsán hallgathattak a diákok áhitatokat, és vehettek részt beszélgetéseken olyan előadókkal, akik más-más módon közelítenek a hitükhöz, és ennek személyes megtapasztalásához.

evfc31.jpg

Csepregi András iskolalelkész megtisztelő invitálásara csapatunk delegációja is vezetett egy előadást, és egy ehhez kapcsolódó kiscsoportos beszélgetést a lelki napon, egy hetedikes, illetve egy kilencedikes osztály számára. Klubunkat Schranz Ambrus, Fabiny Marci, Regős Laca és újdonsült támadónk, Horváth Sanyi képviselte a gimnáziumban.

A előadás egyik központi gondolata a jól ismert Prédikátor könyvéből való igére épült: "Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Mert ha elesnek, föl tudják segíteni egymást." Ennek kapcsán hallhattak a gyerekek arról, hogy miért fontos a csapat számára a közösségtudat, valamint a felelősség egymás iránt a pályán, és azon kívül is. Beszéltünk nagyszabású projektünkről, az Evangélikus Focitáborról, ahol szintén azt a szemléletet szeretnénk átadni a fiataloknak, hogy a futball nem csupán cél, hanem egy eszköz is lehet hitünk és a közösségi gondolkodás megélésére.

A közös beszélgetés másik fő témája a cigánymisszió volt: személyes tapasztalatokról, segítségnyújtásról, az emberek iránti felelősségről volt szó. Ennek kapcsán mutattuk be az idei legfontosabb pályán kívüli célkitűzésünket, mely során az  Evangélikus Diakónia Magyarország és a Fasori Gimnázium közreműködésével olyan cigány közösségeket szeretnénk felkeresni, ahol szükség van a segítségre.

A projekt fő célja az lenne, hogy a diákok találkozzanak nehéz sorsú embertársaikkal. Felvázoltuk a három lépcsős tervet: első lépésként egy ruhagyűjtést szeretnénk szervezni, ami leginkább sportruházatra, felszerelésekre specializálódna. Ezután meg szeretnénk látogatni a cigány közösségeket, akiket később a gimnáziumba is meghívnánk. A missziós nap keretein belül pedig megrendezésre kerülne egy focibajnokság is.

Abban reménykedünk, hogy a diákok érdeklődését fel tudtuk kelteni, és részt fognak venni a későbbiek folyamán a missziós projektben, hiszen az a célunk, hogy az iskola és a cigány közösségek között olyan hosszútávú kapcsolatot  tudjunk kialakítani, ami által mind a két fél fontos tapasztalatokat szerezhetne, és lelkileg gazdagodhatna.

Köszönjük az iskolának a meghívást, és reméljük, hogy a közös munka tovább folytatódhat a közeljövőben!

A bejegyzés trackback címe:

https://erosvarfc.blog.hu/api/trackback/id/tr4514305497

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása