Erős Vár FC

Utótalálkozó a focitáborosokkal

2018. december 20. - ErosVarFC

2018. december 8-án a nyáron megrendezett II. Evangélikus Focitábor utótalálkozója került megrendezésre a Fasori Evangélikus Gimnáziumban.

utotala.jpg

Az alkalom során egy minitornát rendeztünk, ahol a tábor szervezői és a gyerekek 3 csapatban mérhették össze a tudásukat. Ezután a közös beszélgetésre, játékra, valamint a nyári táborról készült videó megtekintésére is sor került, ezáltal közösen fel tudtuk együtt eleveníteni a legszebb révfülöpi emlékeket.

Rednic Petit, aki nyáron már másodszor vett részt a focitáborban, kérdeztük arról, hogyan érezte magát az utótalálkozón:
"Hogy miert is volt jó itt lenni? Először is találkozhattunk a rég nem látott barátokkal. Miután megérkezett mindenki, neki is láttunk focizni. Játszottunk és közben mindenki ontotta a saját poénjait, több-kevesebb sikerrel. Ezek után egy körben ültünk, beszélgettünk és játszottunk. Végül megérkezett a várva várt pizza is! Az egész nap szuper volt és remek hangulatban telt. Remélem lesz még pár ehhez hasonló alkalom a találkozásra!"

Mi is nagyon örültünk annak, hogy ilyen szép számmal el tudtak jönni a gyerekek az utótalálkozóra, és reméljük, hogy legkésőbb a nyári Focitábor alkalmával ismét össze tud jönni a csapat!

Hajrá EVFC! #KellEgyCsapat

Összefoglaló: Airnergy FC - Erős Vár FC 1-1

2018. december 09. - ErosVarFC

Az ősz lezárásaként elcsíptünk egy pontot a listavezető otthonában.

evfc59.jpg

Bár a BLSZ III első félévének küzdelmei hivatalosan novemberben véget érnek, kivételesen decemberben is pályára kellett lépjünk, hogy bepótoljuk a második fordulóból elmaradt mérkőzést. Vendéglátónk a tabellát 11 győzelemmel és 1 vereséggel vezető, remek gólkülönbséggel rendelkező Airnergy FC volt. Az ellenfél játékosai fiatal koruk ellenére számottevű rutinnal rendelkeznek, több száz mérkőzés áll a hátuk mögött. Az előjeleknek megfelelően edzőnk, Polgár Ferenc elsősorban a fegyelmezettség fontosságát hangsúlyozta a meccs előtti eligazításon.

Kiválóan sikerült elkapnunk a rajtot: Bakonyi Pali a negyedik percben befelé húzta a labdát a bal szélről, majd a tizenhatos vonalán védője lábai között visszarúgta azt az ellenkező sarok irányába, a kapusnak pedig esélye sem volt hárítani. A játék ezt követő szakaszában jórészt az Airnergy birtokolta a labdát, ám főleg hosszú labdákkal próbáltak mögénk kerülni, amit rendkívül összeszedett csapatvédekezéssel sokáig hatástalanítani tudtunk. A 30. percben azonban egy keresztlabda után Takács Márton került helyzetbe, lövése megpattant egy lábon, a labda pedig bevágódott a kapunkba. Ezt követően pár percig némileg megzavarodtunk, ellenfelünk kihagyott egy nagy lehetőséget, de szerencsére hamar visszatértünk az első fél óra szervezettségéhez.

A mérkőzés további szakaszában kevés lényeges esemény történt, az Airnergy néhány távoli lövéssel próbált veszélyeztetni, mi pedig a kontrajátékra hagyatkoztunk. Intenzív mezőnymunka és nagy iram jellemezte a találkozót, védelmünk azonban biztosította, hogy a hazaiak ne tudják újabb gólra váltani mezőnyfölényüket.

lineup6.jpg

Vezetőedzőnk elégedetten nyilatkozott a meccs után:
"Gratulálok a srácoknak az egész őszi teljesítményükhöz. Ez a félszezon igazi megkoronázása volt! Újra bebizonyították, hogy tudnak fegyelmezetten focizni, és ez elengedhetetlen az előrelépéshez. Ma jól zárt a retesz, ellenfelünk alig tudott helyzetet kialakítani. Utóbbi ránk is igaz, a kontráink pontosságában picit javulnunk kell még. Erre a teljesítményre azonban lehet alapozni a jövőt. Büszkék lehetünk az őszünkre, de megyünk tovább. Télen erős ellenfelek ellen fogunk felkészülni a tavaszi meccsekre, bízva a hasonlóan jó folytatásban."

Köszönjük mindazoknak, akik kilátogattak az összecsapásra, és támogattak minket!

Hajrá EVFC! #KellEgyCsapat

table3.jpg

Az év utolsó meccsére készülünk

2018. december 01. - ErosVarFC

Egy héttel ezelőtt háromgólos vereséget szenvedtünk a - hibáinkat könyörtelenül kihasználó - Goldball '94 FC együttesétől, így jelen pillanatban a bajnoki tabella negyedik helyén állunk. Holnap jó erőkből álló ellenfél vendégeként javíthatunk: az éllovas Airnergy FC ellen lépünk pályára az esztendő utolsó összecsapásán, bepótolva ezzel a második fordulóban elmaradt meccset.

evfc58.jpg

Soron következő ellenfelünk, az Airnergy eddig lejátszott 12 meccséből 11-et megnyert, és csupán egyszer - a második Goldball ellen - veszített. Bravúrra lesz tehát szükségünk, ha pontot vagy pontokat szeretnénk rabolni a zöldektől. Az elmúlt hetekben sajnos több kulcsjátékosunk kiesése is sújtott minket, azonban holnap - az évben utoljára - összegyűjtjük minden erőnket, hogy szépen, egymásért küzdve zárjuk az őszi szezont.

"A hétvégén újabb nehéznek ígérkező rangadó vár a srácokra"-nyilatkozta vezetőedzőnk az összecsapás előtt. "Nem vagyunk könnyű helyzetben. De tudom, hogy mint mindig, most is minden tőlünk telhetőt megteszünk majd. Az évben utoljára nekiveselkedünk, és megpróbálunk szépen, méltó módon búcsúzni - az eredmények tekintetében igen jól sikerült - őszi szezontól. Ezt követően egy igen kemény téli felkészülés vár ránk, majd jön a tavaszi szezon, melynek során reményeink szerint a dobogóért fogunk küzdeni. Hajrá EVFC!" 

Az összecsapáson mindenkit nagy szeretettel várunk, szükségünk lesz szurkolóink támogatására!

Hajrá EVFC! #KellEgyCsapat

table2.jpg

Előzetes: Goldball '94 FC - Erős Vár FC

2018. november 23. - ErosVarFC

Rangadóra készül csapatunk: holnap este a Goldball '94 FC vendégeként lépünk pályára.

evfc56_1.jpg

A 13. forduló derbije komoly téttel bír számunkra: ellenfelünk jelenleg a bajnoki tabella második helyén áll, egy esetleges győzelemmel viszont átvennénk pozíciójukat.  A sárga-feketék eddigi 12 meccsükből 9-szer nyertek, és csupán 3-szor maradtak alul, nem lesz tehát könnyű feladatunk.

evfc55.jpg

"A hétvégi meccsel elérkeztünk egy újabb rangadóhoz" - nyilatkozta vezetőedzőnk az összecsapás előtt. "A srácok bizonyíthatják, hogy egy igazi rangadón is képesek jó teljesítményt nyújtani, és pontot, pontokat szerezni. Én azt gondolom, igen. Fontos, hogy fejben ott legyünk. Egy fizikálisan és harcmodorban is igen erős ellenfél ellen fogunk játszani, csak higgadt, türelmes és végig koncentrált játékkal lehetünk sikeresek. Nagyon fontos lesz ismét lelkes szurkolóink biztatása. Ígérjük nem okozunk csalódást nekik."

Az összecsapáson mindenkit nagy szeretettel várunk, hatványozottan is szükségünk lesz szurkolóink támogatására!

Hajrá EVFC! #KellEgyCsapat
evfc56_2.jpg

Összefoglaló: Erős Vár FC - Inter 04 FC 1-1

2018. november 19. - ErosVarFC

Nem sikerült otthon tartanunk mindhárom pontot: döntetlent játszottunk a szervezetten futballozó Inter 04 FC-vel.

evfc53.jpg

A mérkőzés első félidejében mi domináltuk a játékot, míg a Maráczi János irányította vendégek szervezett védekezéssel próbálták hárítani kísérleteinket. Sokáig úgy is tűnt, hogy a játékrészben nem fog gól születni, próbálkozásaink rendre kudarcot vallottak, azonban a 44. percben megtört a jég: Schranz Ambrus szöglete után Regős Laca fejelt az Inter kapujába (lásd a képen), idénybeli harmadik gólját szerezve ezzel. A második félidőben sajnos kevésbé volt határozott a játékunk, ez pedig megbosszulta magát: ellenfelünk a 60. minutumban egyenlíteni tudott. Ezt követően, bár mentünk tovább, komolyabb gólszerzési lehetőséget nem sikerült kialakítanunk, így a három helyett meg kellett elégednünk egy ponttal. A meccs krónikájához hozzátartozik, hogy Regős Matyi komoly bokasérülést szenvedett, innen is kívánunk neki mihamarabbi felépülést!

12_inter_h_kicsi.png

Vezetőedzőnk így értékelte a látottakat:
"Nagyon sajnálhatjuk a szombati meccs eredményét, mert úgy gondolom, a csapat ezúttal is mindent megtett a siker érdekében,  és az első játékrész kimondottan biztató volt. Voltak azonban 5-10 perces rövidzárlataink a második félidőben, így elmaradt a hőn áhított siker. A meg nem ítélt gólokkal [a játékvezetőnek két megkérdőjelezhető ítélete is volt az első félidőben - a szerk.] nem szeretnék foglalkozni, ez sajnos nagyon is a játék része ebben az osztályban, ezzel együtt kell élnünk. Inkább arra helyezném a hangsúlyt, hogy a srácoknak az eddigieknél is többet kell beletenni a következő két hétben, még jobban kell küzdeni egymásért, hogy jó szájízzel mehessünk a téli pihenőre. Nagyon fontos meccsek következnek."

Köszönjük mindazoknak, akik kilátogattak az összecsapásra, és támogattak minket, szurkolóinkat szeretettel várjuk az őszi szezon utolsó meccsein is!

Hajrá EVFC! #KellEgyCsapat

evfc54.jpg

süti beállítások módosítása