Erős Vár FC

Összefoglaló: Kormányőr SE - Erős Vár FC 2-3

2019. március 12. - ErosVarFC

Ha nehezen is, de győzelemmel abszolváltuk a tavaszi idény első mérkőzését, így - mivel botlott a Csillaghegyi MTE együttese - a dobogóról várhatjuk a következő fordulót.

evfc68.jpg

Bár nem kezdtük jól a mérkőzést, idegesen és pontatlanul játszottunk, a 18. percben mégis mi szereztük meg a vezetést: Bakonyi Pali harcolt ki egy tizenegyest, amit Regős Laca szokás szerint magabiztosan értékesített, megszerezve ezzel idénybeli negyedik találatát. Sajnos azonban a vezető gól megszerzése nem nyugtatott meg minket, s elszánt ellenfelünk a félidő hajrájában fordítani tudott, pár percen belül kétszer is kihasználva védelmünk bizonytalanságát.

A második játékrészre feljavult a játékunk, határozottabban és tudatosabban kezdtünk el futballozni, aminek gyorsan meg is lett az eredménye: Gyulai Máté beadását a 49. minutumban Tóth Ágoston gyötörte a hazaiak kapujába. Középpályásunk immáron ötödjére volt eredményes a bajnoki idényben.

Az egyenlítés után minden erőtartalékunkat mozgósítottuk a győzelem érdekében, s bár a Kormányőr sem játszott veszélytelenül, egyre nagyobb nyomást helyeztünk a narancs-feketékre. Ennek pedig a hajrában meg is lett az eredménye: a 84. percben Reichert Dávid ugratta ki a csereként beálló Schranz Áront, aki centerezett, a beadást pedig a szintén a kispadról beszálló Angler Ajtony váltotta gólra remek mozdulattal. Találatával ifjú támadónk is az ötgólosok klubjába lépett.

Az összecsapás legvégén ellenfelünk előtt óriási egyenlítési lehetőség adódott, kapusunk, Kovács Lehel azonban megőrizte lélekjelenlétét, és bravúrosan hárította a hazaiak próbálkozását, így megszakadt három bajnoki meccs óta tartó nyeretlenségi szériánk.

evfc70.jpg

Vezetőedzőnk így értékelte a pályán látottakat:
"A hétvégi meccs ismét az Erős Vár szívről szólt. Meglehetősen idegesen kezdtünk, és sokat hibáztunk, amit a megerősödő Kormányőr ki is használt, komoly, nagy iramú meccset vívtunk. A szünetben hatott a fejmosás, egy teljesen más harcmodorú csapat lépett ki a második félidőre. Hamar egyenlítettünk, és végig irányítottuk a játékrészt. Nagy akarással és szívvel játszottak a fiúk. A jó iramú, de ugyanakkor sok hibát magában rejtő félidő vége felé kockáztatnunk kellett: felállást váltottunk. A srácok minden erejüket mozgósították a győzelem megszerzése érdekében, és a remekül beálló cseréknek is köszönhetően  sikerült  megszereznünk a három bajnoki pontot. Ez fontos, mivel egy jó rajt mindig lökést ad, pláne ha ezt egy megerősödött ellenfél vendégeként vívjuk ki. Szép volt fiúk, zsebben a három pont, meglett a gyümölcse a hajtásnak!"

Köszönjük mindazoknak, akik kilátogattak a mérkőzésre, és támogatták csapatunkat! Jövő szombaton az éllovas Airnergy FC gárdáját fogadjuk hazai pályán.

Hajrá EVFC! #KellEgyCsapat

evfc69.png

Előzetes: Kormányőr SE - Erős Vár FC

2019. március 09. - ErosVarFC

Holnap délután - a bajnoki idény 14. fordulójában - a Kormányőr SE vendégeként lépünk pályára. Ellenfelünk jelen pillanatban a bajnoki tabella 13. pozícióját foglalja el, papíron tehát mi vagyunk az összecsapás esélyesei.

evfc66.jpg

 "A tavaszi szezon első meccsén egyértelműen azt várom, hogy domináljon a csapatunk, mi irányítsuk a játékot, és megnyerjük az összecsapást" - nyilatkozta vezetőedzőnk a bajnoki rajt előtt. "Óva intek azonban mindenkit, aki úgy gondolja, hogy ez a meccs sétagalopp lesz számunkra." Ősszel, a hazai mérkőzésen kétgólos hátrányból álltunk fel, s gyűjtöttük be végül magabiztosan, hat gólt lőve a három pontot. Ha tartani akarjuk a lépést a bajnokság éllovasaival, akkor most sem érhetjük be ennél kevesebbel.  

A mérkőzésen nagy szeretettel várjuk szurkolóinkat, szükségünk lesz a támogatásra! 

Hajrá EVFC! #KellEgyCsapat

evfc67.png

Lejátszottuk utolsó barátságos meccseinket

2019. március 08. - ErosVarFC

Két BLSZ IV-es csapattal, a BME Kármán FC, valamint a Maximo Hungaria SE együttesével csaptunk össze a bajnoki rajt előtt.

evfc65.png

Erős Vár FC - BME Kármán FC 3-3
Gólszerzők: Bakonyi Pál 2, Tóth Ágoston

Vezetőedzőnk távollétében, fordulatos mérkőzésen játszottunk 3-3-as döntetlent a már jól ismert - jelenleg a BLSZ IV 2. csoportjának középmezőnyében tartózkodó - BME Kármán FC ellen. A mérkőzésen kiemelkedő teljesítményt nyújtott támadónk, az egész felkészülés alatt eredményesen futballozó Bakonyi Pali, aki két találata mellett egy gólpasszt is kiosztott.

Erős Vár FC - Maximo Hungaria SE 5-1
Gólszerzők: Bakonyi Pál 2, Bakonyi Péter, Angler Ajtony, Reichert Dávid

A felkészülésünket a BLSZ IV 4. csoportjában vitézkedő Maximo Hungaria SE elleni összecsapással zártuk. Szimpatikus vendégeinkkel immáron negyedjére meccseltünk, s ahogy egy kivételével az eddigi találkozóink mindegyikén, most is magabiztos győzelmet arattunk. "Utolsó edzőmeccsünkön, bár sok pontatlansággal és hibával játszottunk, mégis végig mi irányítottuk a játékot, és sikerült nyomás alatt tartani ellenfelünket" - nyilatkozta vezetőedzőnk a mérkőzés után. "A felkészülésünk felemás volt, meglátjuk, hogy a vasárnap rajtoló tavaszi szezonban ez mire lesz elég. Én továbbra is bízom a srácokban, és az első öt hely egyikére várom csapatunkat."

Vasárnap a Kormányőr SE vendégeként kezdjük meg a tavaszi idényt. A mérkőzést beharangozó előzetes a holnapi nap folyamán lesz olvasható.

Hajrá EVFC! #KellEgyCsapat

evfc64.png

Zajlik a felkészülés: erős ellenfelekkel csaptunk össze

2019. február 19. - ErosVarFC

Komoly erőpróbák állnak csapatunk mögött: a BLSZ III legjobbjai közé tartozó Issimo SE, majd a BLSZ II-ben vitézkedő II. Kerület UFC együttesével mérkőztünk meg.

evfc63.jpg

Issimo SE - Erős Vár FC 3-3
Gólszerzők: Gyulai Máté 2, Tóth Ágoston 

A BLSZ III 3. csoportjának dobogóján telelő Issimo ugyan kétgólos előnyt alakított ki a találkozó első félidejében, a második játékrészre felpörgött csapatunk, és Gyulai Máté vezérletével visszajöttünk a meccsbe, sőt fordítani tudtunk. A gólgazdag összecsapás utolsó találatát azonban a hazaiak szerezték, így döntetlennel zárult a mérkőzés. "A 3-3-as döntetlen összességében igazságosnak mondható, ám egy kicsit nagyobb tűzzel és odafigyeléssel egy ilyen erős csapat ellen is lehetnek  győzelmi esélyeink. Gratulálok az eredményhez, és ahhoz, hogy ismét fel tudtunk állni a padlóról!" - nyilatkozta vezetőedzőnk az összecsapás után.


II. Kerület UFC - Erős Vár FC 4-1
Gólszerző: Bakonyi Pál

Betegsége miatt vezetőedzőnk nélkül (innen is kívánunk neki jobbulást!) léptünk pályára Pesthidegkúton, az UFC magasabb osztályban szereplő gárdája ellen. Bár ellenfelünk  4-1-re legyőzött minket (hozzá kell tenni, hogy utolsó góljukat egyértelmű szabálytalanság előzte meg), az összecsapás után mégsem szégyenkezhettünk, hisz szervezetten - helyenként formás játékkal és figyelemreméltó egyéni megoldásokkal - álltuk a sarat BLSZ II-es ellenfelünk vendégeként.   

Együttesünk legközelebb szombaton, a BLSZ IV-es BME Kármán FC ellen lép pályára, akik a korábbi bajnoki szezonokban velünk egy csoportban szerepeltek. 

Hajrá EVFC! #KellEgyCsapat

Megkezdtük a felkészülést

2019. február 04. - ErosVarFC

Csapatunk január harmadik hetében megkezdte a téli felkészülési időszakot. Kedd esti edzéseink mellett rendhagyó módon a Kamaraerdőben is tréningeztünk (lásd a képeket), a Kelen SC U19-es csapata ellen pedig sikerrel vívtuk meg első barátságos meccsünket.

evfc60.jpg

Klubunk a következő hónapokban nem számíthat két játékosára: csapatkapitányunk, Regős Matyi sérülését és trombózisát követően még hosszú ideig nem focizhat, míg Kátay Magor Hollandiában tölti a soron következő szemesztert (Matyinak és Magornak innen is kívánjuk a legjobbakat!). Jó hír viszont, hogy Cseh-Szombathy Marci - immáron teljesen felépülve - megkezdte velünk a felkészülést. Valószínű továbbá, hogy együttesünk új játékosokkal is erősödni fog.

evfc61.png

A felkészülési időszak első meccsén a Kelen SC jó erőkből álló U19-es csapatával csaptunk össze, s egy fordulatos találkozón 4-3-ra legyőztük vendéglátóinkat. A mérkőzésen duplázott Regős Laca (mindkét gólját büntetőből szerezte), valamint betalált Bakonyi Pali és Domokos Bence is (Domi korábbi klubja ellen volt eredményes).

Vezetőedzőnk így értékelte a látottakat:
"Első felkészülési meccsünket erős ellenfél ellen játszottuk a Kelenvölgyben. A hazai fiatalok a Hegyvidéket 4-2-re, a Nimródot pedig 2-0-ra verték eddigi találkozóikon. Nem tűnt tehát egyszerűnek a feladatunk, annál is inkább, mert sok volt a betegünk, betegségből visszatérőnk. Ennek megfelelően a még csak keveset gyakorolt öt védős rendszert nem próbáltuk ki, maradt a hagyományos 4-2-3-1-es felállás. A kezdőcsapatunkban kapott helyett új kapusunk, Tóth-Salamon Ákos, illetve Labossa Tomi, akit várhatóan nyáron tudunk majd leigazolni."

"Az első játékrész első tíz percében hellyel-közzel még egyben voltunk, ám ezt követően a hazaiak átvették az irányítást. Sajnos több alkalommal is a védőink mögé ívelt labdákkal tudtak operálni, így több helyzetük is volt, mint nekünk. Hátul nagy hibákkal játszottunk, sokszor kétségbeesett, pontatlan megoldásokat választva. Szerencsére azonban mi is ki tudtuk használni fiatal ellenfelünk hibáit, így kiélezett maradt az összecsapás."

"A második félidei sorunk nagyot dobott a játékunkon: motiváltabban, harcosabban léptünk fel, és át is vettük a hazaiaktól az irányítást. Ellenfelünknek komoly gondot okozott feltolt védekezésünk, időnként alig tudták kihozni saját térfelükről a labdát.  Középpályásaink rengeteg labdát szereztek, és helyenként már egész szép dolgokat is láthattam tőlük. A cseréink tehát remekül szálltak be, s így sikerrel tudtuk venni az első idei összecsapást."

evfc62.jpg

Csapatunk legközelebb szombaton lép pályára: a szintén BLSZ III-as Issimo SE otthonába látogatunk.

Hajrá EVFC! #KellEgyCsapat

süti beállítások módosítása