Erős Vár FC

Összefoglaló: Erős Vár FC - Ferencvárosi FC 2-0

2019. április 01. - ErosVarFC

Sikerült javítanunk a fájdalmas hétközi vereség után: hazai pályán magabiztos játékkal vertük a Ferencvárosi FC csapatát. Mivel a rivális Csillaghegyi MTE kikapott az éllovas Airnergy együttesétől, visszaléptünk a bajnoki tabella negyedik helyére. Élesedik a dobogóért folyó harc.

evfc80.jpg

Ugyan már az összecsapás első percében magunkhoz ragadhattuk volna a vezetést, első lehetőségeink kimaradtak, így egészen a 26. minutumig kellett várni, mígnem bevettük az FFC kapuját: Bakonyi Pali harcolt ki egy tizenegyest, amit szokás szerint Regős Laca értékesített higgadt fejjel. Hátvédünk immáron ötödjére volt eredményes a szezonban. Hasonlóan az első játékrészhez, a második félidőben is számos helyzetet dolgoztunk ki, s végül a 79. percben sikerült dűlőre vinnünk az összecsapást: az első gólunkból is oroszlánrészt vállaló Pali ugrott ki ziccerben, majd önzetlenül a csereként beálló Angler Ajtonyhoz passzolt, aki hidegvérrel váltotta gólra az ajtó-ablak helyzetet, hatodik szezonbeli találatát szerezve ezzel. Védelmünk a találkozó alatt mindvégig stabil maradt, így Tóth-Salamon Ákos kapott gól nélkül hozta le első meccsét kék-fehérben. (A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a játékvezető a vendégek két játékosát is kiállította, előbb a 71., majd a 89. minutumban.)

Vezetőedzőnk így értékelte a látottakat:
"Nagyon büszke vagyok a srácokra, mivel maximálisan betartották a meccset megelőző utasításaimat, így fegyelmezett játékkal javítani tudtunk a hétközi botlást követően. Elégedettek lehetünk magunkkal, hisz nem kaptunk gólt, és ültek a letámadásaink. Ezekre a pozitívumokra a jövőben is építhetünk."

Köszönjük mindazoknak, akik kilátogattak a mérkőzésre, és támogatták csapatunkat! Legközelebb jövő vasárnap, a Műegyetemi FC II. vendégeként lépünk pályára. 

Hajrá EVFC! #KellEgyCsapat

table4.jpg

Előzetes: Erős Vár FC – Ferencvárosi FC

2019. március 28. - ErosVarFC

A keddi, MAFC Wanderers ellen elszenvedett vereségünk után máris itt van a lehetőség a javításra: szombaton a Ferencvárosi FC együttesét fogadjuk a Siketek Sporttelepen. Soron következő ellenfelünk még veretlen a tavaszi szezonban, így hiába győztük le őket ősszel 4-1 arányban, nem szabad abból a meccsből kiindulnunk, ez az összecsapás teljesen más lesz.

evfc78.jpg

Nincs idő nyalogatni a sebeinket. Hétvégén egy megerősödött és tavasszal veretlen FFC-vel fogunk játszani. Nem lesz sétagalopp. - mondta vezetőedzőnk, Polgár Ferenc. Fontos, hogy talpra álljunk és az agresszív gyors stílusú csapat ellen ki tudjuk javítani a MAFC Wanderers elleni kisiklásunkat. Nem szabad csüggedni, a bajnokság még hosszú. Nagyon kellene szurkolóink biztatása is a nehéz időszakban.

Szeretettel várunk tehát mindenkit szombaton, együtt erősebbek vagyunk!

Hajrá EVFC! #KellEgyCsapat

evfc79.jpg

Előzetes: MAFC Wanderers – Erős Vár FC

2019. március 25. - ErosVarFC

Holnap – a bajnoki idény 16. fordulójának elhalasztott mérkőzésén – a tabella ötödik helyén álló MAFC Wanderers vendégeként lépünk pályára. Az összecsapás komoly téttel bír számunkra, hisz egy esetleges győzelemmel lerázhatnánk az üldöző hazaiakat, illetve ismét felléphetnénk a harmadik helyre.

evfc76.jpg

„Ismét egy nagyon szoros és kiegyensúlyozott mérkőzésre számítok, melyen a fegyelmezett védekezés mellett az is döntő lehet majd, hogy át tudjuk-e menteni helyzetkihasználásunkat az Airnergy elleni meccsről” - nyilatkozta vezetőedzőnk a találkozó előtt. „Nagyon fontos meccs lesz, hisz egy siker esetén tovább nőhetne az önbizalmunk, és már a második tavaszi rangadót abszolválnánk jó eredménnyel, ami létfontosságú lenne céljaink eléréséhez.”

Az összecsapáson szeretettel várjuk szurkolóinkat, szükségünk lesz a biztatásra!

Hajrá EVFC! #KellEgyCsapat

evfc77.jpg

Összefoglaló: Erős Vár FC - Airnergy FC 2-2

2019. március 19. - ErosVarFC

Hétvégén - a bajnoki idény 15. fordulójában - az éllovas Airnergy FC csapatát fogadtuk hazai pályán. A bajnokaspiráns zöld-fehérek másodjára sem tudtak legyőzni minket: szervezett játékkal és harcias szellemben egy pontot szereztünk a rangadón.

evfc74.jpg

Hasonlóan a Kormányőr elleni mérkőzéshez, most sem kezdtük jól a találkozót, ez pedig rögvest megbosszulta magát: a vendégek már a harmadik percben vezetést szereztek. Szerencsére szurkolóinknak nem kellett sokáig várni egyenlítő gólunkra: az Airnergy védelmi megingását kihasználva, egy sikeres letámadást követő labdaszerzés után Gyulai Máté egalizált, idénybeli második találatát jegyezve ezzel.

Ezt követően visszaállt csapatunk, és sikerrel akadályoztuk meg ellenfelünk kísérleteit: a zöld-fehérek nem tudtak igazán nagy helyzeteket kidolgozni. Szervezett csapatmunkánk közvetlenül az első játékrész lefújása előtt ért újabb góllá: Reichert Dávid beadását Schranz Áron gyűjtötte be a bal oldalon, majd tekerte a labdát éles szögből a vendégek kapujába. Támadónk immáron negyedjére volt eredményes a szezonban.

A második félidőben - kiváló középpályásokat felvonultató - ellenfelünk nagy nyomást helyezett ránk, s egy tizenegyesgóllal az 56. percben egyenlíteni is tudtak, köszönhetően azonban hősies játékunknak, újabb találatot már nem szereztek, most is be kellett tehát érniük ellenünk egy ponttal (hasonlóan a decemberi mérkőzésünkhöz).

evfc75.jpg

Vezetőedzőnk így értékelte a látottakat:
"Ahogy az első bajnoki mérkőzésen, úgy most is bizonyítottuk, hogy nincs számunkra lehetetlen küldetés, és hogy együtt sok mindenre képesek vagyunk. Újfent jelesre vizsgázott tehát a CSAPAT. Az első félidő elején ugyan még akadtak gondok a védővonalunkkal, de már ekkor éreztem, hogy a remek csapatmunka, illetve a szinte 100%-os helyzetkihasználásunk pontot érhet a mai napon. Két remek lélektani fordulat is volt az első félidőben, ami a mi erőinket segítette: az Airnergy góljára szinte azonnal tudtunk mi is lőni egyet, majd a játékrész lefújása előtti másodpercekben egy szenzációs góllal az előnyt is megszereztük. Tudtuk, hogy a szünet után nagy lesz rajtunk a nyomás, de bíztam benne, hogy lesz lehetőségünk kontrákat vezetni. Sajnos a várt helyzeteink elmaradtak, és ellenfelünk egyenlíteni tudott, de ezt követően hősiesen tartottuk az egy pontot. Gratulálok ehhez, nagy fegyverténynek érzem a végeredményt, kihoztuk a meccsből a maximumot! Köszönjük a szurkolóinknak a biztatást, nagyon sokat ért nekünk!"

Köszönjük mindazoknak, akik kilátogattak az összecsapásra, és támogattak minket! Legközelebb jövő hét kedden, a MAFC Wanderers vendégeként lépünk pályára. 

Hajrá EVFC! #KellEgyCsapat

evfc73.jpg

Előzetes: Erős Vár FC - Airnergy FC

2019. március 15. - ErosVarFC

Holnap - a bajnoki szezon 15. fordulójában - az éllovas Airnergy együttesét fogadjuk hazai pályán. A zöld-fehérek, akikkel december elején 1-1-es döntetlen játszottunk, hozzánk hasonlóan győzelemmel kezdték a tavaszi idényt, a Műegyetemi FC II. csapatát verték meg 2-0-ra.  

evfc71.jpg

"Bár az első helyen álló Airnergy ellen készülünk, s vannak meghatározó hiányzóink, mégis azt mondom, van esélyünk a győzelemre, hinni kell benne, és akarni" - nyilatkozta vezetőedzőnk a rangadó előtt. "Az előző hétvégén megnéztem az ellenfelünk meccsét, és nem tűntek verhetetlen csapatnak. Persze nincs két egyforma meccs, de én hiszek a srácok akaratában és tudásában, valamint a hétvégi taktikánkat is kidolgoztam, így bizakodó vagyok. Szurkolóinknak ismételten köszönjük a Kormányőr elleni szurkolást, erre most talán még nagyobb szükségünk lesz!"

Az összecsapáson szeretettel várjuk szurkolóinkat, nagy szükségünk lesz a támogatásra!

Hajrá EVFC! #KellEgyCsapat

evfc72.png

süti beállítások módosítása